Dr. Kamarás Péter - Ügyvédnél vagyok! - Jogi fogások és melléfogások
Ár:
2.990 Ft
(2.848 Ft + ÁFA)
Ügyvédnél vagyok! - szól a telefonba a hívott fél, hangjában csipetnyi felvágással: lám, neki erre is telik. Pedig ma már nem csak az fordul ügyvédhez, akinek vagyona, üzleti vállalkozása van. Egyre gyakrabban kerülünk olyan helyzetbe, amikor szükségünk van a jogban jártas, jól tájékozott és lehetőleg csavaros eszű szakember segítségére: válás, hivatalokkal való viaskodás, a szomszéddal elmérgesedő vita vagy éppen a munkáltató tisztességtelen eljárása okán, esetleg büntetőügybe keveredve, ha nem gyanúsítottként, akkor tanúként vagy áldozatként. A szerző korábban ügyész, majd újságíró volt, több mint két évtizede pedig ügyvédként dolgozik, több napilapnál volt az olvasók jogi tanácsadója. Gyakran kérdezik őt a médiában közérdeklődésre számot tartó ügyeiről, de szakértőként másról is. Könyvében megbízói és a hozzá tanácsért fordulók történetein keresztül mutatja be, véleménye szerint hogyan érdemes ügyvédet választani, miként boldoguljunk a jogi útvesztőkben, s hogyan vigyük sikerre ügyünket. Dr. Kamarás Péter könyve stílusában és műfajában egyedi. Miközben szórakoztatja Olvasóját, jelzőoszlopokat tűz ki számára, hogy könnyebben eligazodjon az egyre bonyolultabbá váló jogi világban. |
|
Átlagos értékelés: | Nem értékelt |
|
Leírás és Paraméterek
cím | ÜGYVÉDNÉL VAGYOK! / JOGI FOGÁSOK ÉS MELLÉFOGÁSOK |
szerző | DR. KAMARÁS PÉTER |
kiadó | ZIMBER KÖNYVEK |
kiadás éve | 2016 |
súlya | 196 gramm |
Dimenzió | 145 mm * 210 mm * 15 mm |
Terjedelme | 200 oldal |
ISBN | 9789631263435 |
ára | 2990 Ft |
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!